2015. szeptember 16., szerda

Középpályás Napló

Kedves Olvasók!


Egy ideje nem jelentkeztem a blogon, ami azért van, mert át kellett gondolnom rengeteg dolgot. Először is, mint tudjátok, ez a történet lesz a legelső olyan regényem, amit szeretnék majd publikálni könyv formában is, ezt a későbbiekben pedig nyilván akadályozhatná ez a blog.

Másodszor pedig, rengetegszer előfordul velem, hogy a fejemben megvan a folytatás, de mire eljutok addig, hogy leírjam, egy teljesen más verzió kerekedik ki a tollam közül, ami azért nem valami jó, mert nem vagyok biztos benne, hogy a változás jót tesz-e a sztorinak. Magamban sem vagyok 100%-ig biztos, ezért arra gondoltam, létrehozhatnánk egy kis "írói csapatot".

A blogra nem tehetem ki A Középpályás fejezeteit, ha könyvben szeretném kiadatni, ezért kipattant a fejemből a Középpályás Napló (Midfielder Diary), ami által a feliratkozóknak e-mailen keresztül küldenék havonta 1 részt vagy fejezetet, hetente pedig olyan információkat a történetről, megírásának körülményeiről, előzményeiről, esetleg magamról, amiket máshol nem olvashatnak majd. Ezenkívül a feliratkozóktól minden levélben kikérem a véleményüket némely dolgokról, megbeszélem velük, hogy szerintük jó-e így, jó-e úgy, és bevonom őket A Középpályás megszületésébe, hogy a végén büszkén elmondhassam, nekem vannak a legszuperebb olvasóim! :)

Ha fel szeretnétek iratkozni, csupán annyi a dolgotok, hogy IDE kattintotok, és kitöltitek az űrlapot! :)
https://docs.google.com/forms/d/1zfK4Y0c8e6PooGPchnpjAXAzkS_1leIAbYwi7FwI1GI/viewform?usp=send_form

KÖSZÖNÖM!

A.B.